Társadalmi felelősségvállalás

Rendezvényeinken kiemelten fontos a környezetvédelem, és azon intézkedések betartása, melyek az FIA környezetvédelmi és fenntarthatósági irányelvei mentén jöttek létre. Minden esetben felhívjuk a résztevők figyelmét arra, hogy tegyenek meg mindent az esemény ökológia lábnyomának minimalizálására. A versenyeken indulók számára kötelező a veszélyes hulladékok megfelelő kezelése és a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a papírhulladék visszaszorítása érdekében a rendezvényekkel kapcsolatos információkat igyekszünk kizárólag digitális formában megjeleníteni.

Fontos küldetésünk továbbá a közlekedésbiztonság promótálása, így legtöbb rendezvényünkön megtalálható egy közlekedésbiztonsági park is, mely a Hungarian Police Rally Team közreműködésével valósul meg.

A Hungarian Police Rally Team általában a rally versenyek szervízparkjaiban építenek fel egy közlekedésbiztonsági parkot, amelyben instruktoraik a rally kedvelőinek, családtagjainak játékos, de egyben edukációs jelleggel felhívják a figyelmet a közlekedésben napi szinten fellelhető balesetveszélyekre( például az sms-ezés, telefonálás, selfizés veszélyére, valamint az alkohol, drogfogyasztás és a másnaposság okozta veszélyhelyzetekre) annak érdekében, hogy még tudatosabban, még biztonságosabban vesznek részt a mindennapi közlekedési forgatagban.