Cégünk a 2020-as COVID-19 pandémia alatt, miután a tömegrendezvények betiltásra kerültek, kulcsfontosságúnak érezte, hogy a versenyzőknek, akiknek nem volt lehetősége valós versenyzésre, biztosítson egy professzionális e-sport bajnokságot, ahol szinten tarthatják magukat, és megmérettethetik magukat a lehető legjobban szimulált versenyhelyzetekben.

Cégünk számára ugyanis különösen fontos a hazai versenyzők segítése, valamint követőik és az e-sport iránt érdeklődő nézők kiszolgálása, így 2020. május 2-án a Truck Race Promotion Kft. elindította bajnokságát, a Nemzeti SIM Ligát, mely a széles körben közkedvelt iRacing virtuális terében futott. A hathetes szezont egy nem pontszerző kupával nyitottuk, ahol a versenyzők felkészülhettek a bajnokság további részére.

Mind a kupa, mind a szezon pontszerző futamainak időmérőit és döntőit élőben közvetítettük a TRP Hungary Youtube csatornán, így nem csak a versenyzők mérettethettek meg egymással, de az autósport rajongók is visszakaphatták a szurkolás és a versenyek élményét. A futamok közvetítését felvezetőműsor előzte meg, melynek házigazdája Szujó Zoltán volt, és számos válogatott versenyzővel és szakértővel vesézte ki a bajnokság fordulóit, valamint magát az e-sportot.

 A bajnokság azonban nem csak profi pilóták számára volt elérhető, a versenyre bármilyen iRacing felhasználói fiókkal rendelkező játékos nevezhetett. A nyílt bajnokság kettős célt szolgált: egyrészt az autósport rajongóknak lehetőségük volt példaképeikkel átélni a versenyzés örömét, valamint lehetőség nyílt így olyan tehetségek felkutatására is, akiknek nincs esetleg lehetőségük igazi versenyautóban megmérettetni magukat a pályákon.

A Nemzeti SIM Liga első évada nagy sikert aratott a versenyzők körében, így a 2021-es évben már a HUNESZ égisze alatt került sor a második szezonra.